Ismerős érzés kerített hatalmába, mikor ajkait a számról a nyakamra vándoroltatta. Nem mondom, hogy könnyű lett volna eltolnom magamtól, de azért megtettem.
- Sajnálom - motyogta maga elé.
- Elegem van ebből, hagyjuk egymást végre békén! - léptem el tőle.
- Mégis miből? - háborodott fel.
- Na találd ki, nem lesz nehéz - forgattam meg szemeim.
Idegesen doboltam ujjaimmal a combomon, rám nézett egy olyan nézéssel, amit talán jobb lett volna, ha életemben egyszer se látok. Megijedtem tőle, ilyennek még nem láttam, soha.
- Nekem tudod miből van elegem? - mosolyodott el ravaszan.
- Mégis miből? - néztem rá vonakodva.
- Abból, hogy ugyan olyan vagy. Be vagy savanyodva, nem vagy benne semmiben, görcsös vagy - mért végig. - Habár ez elég szexi, de engem inkább csak felbosszant.
- Hogy micsoda? - képedtem el.
- Mintha nem tudnád - sóhajtott. - Kicsit túl játszod a szereped, viszont az a jó hír, hogy tudom mit kell csinálnom, hogy ebből kizökkentselek - vigyorodott el.
- Megijesztesz - suttogtam elhaló hangon.
- Tudom - vonta meg nemes egyszerűséggel a vállát.
A hideg futkosott a hátamon, szinte végig táncolt a karomon amikor közelebb hajolt. Szaporábbá vált a légzésem, szívem hirtelen bungee jumping ugrónak képzelte magát. Ajkait pásztáztam, vészesen közeledtek, lassan, de vészesen. Sikítani tudtam volna. Rettegésben tartott, de ugyanakkor izgató érzés kerített hatalmába.
- Csak ismerlek még - rázta meg a fejét nevetve.
- Mi? - képedtem el.
- Ugyan, semmi! - vigyorodott el. - Add ide inkább a kezed, szeretnék mondani valamit - sütötte le tekintetét.
Mintha tudatom alatt irányított volna, szinte azonnal kezébe nyomtam az enyém. Egy sóhaj hagyta el a száját, majd mosolyogva rám nézett. Láttam tekintetében, hogy érdekli minden egyes reakcióm, de az arcára kiült az a kifejezés amiből rájöttem, keresi a szavakat. Nem volt biztos benne, hogy kimondja-e azt, amire gondol vagy amit kigondolt.
- Régóta együtt vagyunk már - kezdett bele -, tudom, hogy nem könnyű velem. Ugye tudsz követni? - nézett rám ijedten, amikor szemrebbenés nélkül meredtem rá.
- Szakítottunk, hiszen kimondtad. Te adtad tudtára mindenkinek - feleltem flegmán.
- Mert te nem azt mondtad mindenkinek, hogy ennyi volt, á, dehogy! - háborodott fel.
Ezzel viszont megfogott. Igaza volt, nem csak Ő volt a hibás, ugyanúgy én is csináltam azt a játékot, amit Ő. Kegyetlenül fájt a felismerés, hogy a kapcsolatunk már bőven a végét járja. Kínomban elmosolyodtam, majd tekintetem kezére emeltem. Teli volt írva mindennel, tekintettel a meleg időre el is mosódott ahogy izzadt a keze.
- Dalszöveg? - böktem csuklójára.
- Köze sincs hozzá - köhintett.
- Engem azért érdekelne.
- Dehogy érdekel - mosolyodott el lemondóan.
Csuklójára helyeztem kezem, de nem húzta el. Úgy viselkedett, mint akinek már mindegy lenne. Ölembe húztam kezét, majd olvasni kezdtem. Dátumok voltak, volt amelyik már-már dudorodtak, gondolom azért mert rányomta a tollat.
- Figyelj, inkább ne mondj semmit - húzta el karját.
- Milyen dátumok ezek? - böktem csuklójára.
- Fontos - felelte szűkszavúan.
- Azaz? - piszkáltam tovább.
- Hozzád tartoznak - nézett mélyen a szemeimbe.
