#22

     Ismerős érzés kerített hatalmába, mikor ajkait a számról a nyakamra vándoroltatta. Nem mondom, hogy könnyű lett volna eltolnom magamtól, de azért megtettem.

  - Sajnálom - motyogta maga elé.

  - Elegem van ebből, hagyjuk egymást végre békén! - léptem el tőle.

  - Mégis miből? - háborodott fel.

  - Na találd ki, nem lesz nehéz - forgattam meg szemeim.

Idegesen doboltam ujjaimmal a combomon, rám nézett egy olyan nézéssel, amit talán jobb lett volna, ha életemben egyszer se látok. Megijedtem tőle, ilyennek még nem láttam, soha.

  - Nekem tudod miből van elegem? - mosolyodott el ravaszan.

  - Mégis miből? - néztem rá vonakodva.

  - Abból, hogy ugyan olyan vagy. Be vagy savanyodva, nem vagy benne semmiben, görcsös vagy - mért végig. - Habár ez elég szexi, de engem inkább csak felbosszant.

  - Hogy micsoda? - képedtem el.

  - Mintha nem tudnád - sóhajtott. - Kicsit túl játszod a szereped, viszont az a jó hír, hogy tudom mit kell csinálnom, hogy ebből kizökkentselek - vigyorodott el.

  - Megijesztesz - suttogtam elhaló hangon.

  - Tudom - vonta meg nemes egyszerűséggel a vállát.

A hideg futkosott a hátamon, szinte végig táncolt a karomon amikor közelebb hajolt. Szaporábbá vált a légzésem, szívem hirtelen bungee jumping ugrónak képzelte magát. Ajkait pásztáztam, vészesen közeledtek, lassan, de vészesen. Sikítani tudtam volna. Rettegésben tartott, de ugyanakkor izgató érzés kerített hatalmába. 

  - Csak ismerlek még - rázta meg a fejét nevetve.

  - Mi? - képedtem el.

  - Ugyan, semmi! - vigyorodott el. - Add ide inkább a kezed, szeretnék mondani valamit - sütötte le tekintetét.

Mintha tudatom alatt irányított volna, szinte azonnal kezébe nyomtam az enyém. Egy sóhaj hagyta el a száját, majd mosolyogva rám nézett. Láttam tekintetében, hogy érdekli minden egyes reakcióm, de az arcára kiült az a kifejezés amiből rájöttem, keresi a szavakat. Nem volt biztos benne, hogy kimondja-e azt, amire gondol vagy amit kigondolt.

  - Régóta együtt vagyunk már - kezdett bele -, tudom, hogy nem könnyű velem. Ugye tudsz követni? - nézett rám ijedten, amikor szemrebbenés nélkül meredtem rá.

  - Szakítottunk, hiszen kimondtad. Te adtad tudtára mindenkinek - feleltem flegmán.

  - Mert te nem azt mondtad mindenkinek, hogy ennyi volt, á, dehogy! - háborodott fel.

Ezzel viszont megfogott. Igaza volt, nem csak Ő volt a hibás, ugyanúgy én is csináltam azt a játékot, amit Ő. Kegyetlenül fájt a felismerés, hogy a kapcsolatunk már bőven a végét járja. Kínomban elmosolyodtam, majd tekintetem kezére emeltem. Teli volt írva mindennel, tekintettel a meleg időre el is mosódott ahogy izzadt a keze.

  - Dalszöveg? - böktem csuklójára.

  - Köze sincs hozzá - köhintett.

  - Engem azért érdekelne.

  - Dehogy érdekel - mosolyodott el lemondóan.

Csuklójára helyeztem kezem, de nem húzta el. Úgy viselkedett, mint akinek már mindegy lenne. Ölembe húztam kezét, majd olvasni kezdtem. Dátumok voltak, volt amelyik már-már dudorodtak, gondolom azért mert rányomta a tollat.

  - Figyelj, inkább ne mondj semmit - húzta el karját.

  - Milyen dátumok ezek? - böktem csuklójára.

  - Fontos - felelte szűkszavúan.

  - Azaz? - piszkáltam tovább.

  - Hozzád tartoznak - nézett mélyen a szemeimbe.

#21

     Csak néhány napja költöztem fel ismét Budapestre. Úgy döntöttem, hogy a tanulmányaim magántanulóként folytatom, ezzel időt nyerve magamnak ahhoz, hogy kicsit építgessem a jövőm, dolgozzak valahol és e fajta mellékfoglalkozásokkal töltsem ki az időm. Pont kettő hete szakítottam barátommal. Mit mondjak erről? Senki se szereti az ilyesmi dolgokat nyilvánosságra hozni, ezt persze az is tetőzte, hogy még mindig velük lakom, csak olyan ügyesen intézzük a dolgainkat, hogy ha egy héten egyszer találkozunk hajnali ötkor, mert éppen szomjasak voltunk, akkor az is csoda volt. Tehát igen, így teltek a napjaink már két hete. 

   - Nem bírom elhinni! Hihetetlen vagy! - csörtetett be Bia egy üveg Somersby-vel a kezében. - Komolyan képesek vagytok úgy élni egy fedél alatt, hogy tudomást se vesztek egymásról? Borzasztó! - hadarta, majd leült egy bárszékre a konyhapultnál.

Tipikus Bia volt, csak ő nem tudta még magát túltenni ezen a szituáción. Unottan dobtam le magam a kanapéra és hallgattam sokadjára a mondókáját, miszerint ez hatalmas hiba. Mikor befejezte a már jól ismert monológot felálltam.

  - Nem tűnt fel, hogy tök jól megvagyunk egymást mellett így is? - sóhajtottam szem forgatva.

  - Hát képzeld el nem! Nektek együtt kell lennetek, ezen nincs mit szépíteni - mondta indulatosan.

  - Jó, ha még igazad is van, akkor az instagram képeit mivel magyarázod? Hm?! - tettem fel az ütős kérdést, amire persze már némán hallgatott. - Na ugye! - csaptam a combomra.

  - Butaságot csináltok - motyogta az orra alatt. - Hívjuk haza! Úgyis Bencével van, ha jól tudom - vonta meg a vállát.

  - Minek? - tettem fel ezt a kérdést a lehető legnagyobb undorral az arcomon.

  - Me' hülye vagy, azért! - vágta rá.

Igen, ő már csak ilyen volt. Szegény, azért sajnáltam, hogy még mindig annyira hisz abban a dologban, hogy Ya Ou és én még valaha egy pár leszünk. Ki hibáztatja? Minden tinimagazin lehozta már, hogy újra akarjuk építeni a kapcsolatunkat, ezúttal egy stabilabb alapra. Igen, persze.

  - Ki a hülye? - lépett be Bence az ajtón.

  - Te jeleket adtál nekik, hogy végszóra jöjjenek haza? - kerekedett el a szemem.

  - Úgyis mennem kell - nevetett fel Bia, majd felkapta a telefonját az asztalról. - Ya Ou! Annyira örülök, hogy itt vagy! Na mi mentünk, csáó! - vette ki a kulcsokat és zárta ránk az ajtót.

A vér megfagyott az ereimben, most először látom azóta, hogy nem vagyunk egy pár. Értem ezt úgy, hogy világosban. Jelentős változás nem ment végbe rajta, azon kívül hogy talán még jobban nézett ki, mint azelőtt. Habár pizsamában nem tudom ki lehet dögös. Ja, de tudom, Ő.

  - Mi történt Biankával? - szólt hozzám.

  - Fogalmam sincs - vonogattam vállaim.

  - Nézd, nem akarom, hogy feszültség legyen köztünk, elvégre te döntöttél így - kezdett bele.

Istenem, annyira tudtam, hogy ez lesz a következő. Ő sokkal jobban befolyásolható volt, mint én, sajnos. Kapkodva a levegőt tekintettem az ajtóra, ami résnyire nyitva volt. Aham, már értem.

  - Nem, te nézd! Elmúlt, ami volt. Nem tudjuk visszahozni, ennyi. Nem kell itt erőltetni a jó pofizást, elegem van belőle - förmedtem rá.

  - De Nia, én..

  - Nem érdekel! - vágtam a szavába.

  - Hihetetlen vagy!! - viharzott be Bia.

  - Te is, azt hitted addig mondok valamit is, míg tudom, hogy ott vagy az ajtóban? - nevettem fel.

  - Nem hiszem el, hogy ennyire ismersz - fogta a fejét, majd ténylegesen távozott.

Egykori barátommal egyszerre nevettünk fel, majd egyszerre is hallgattunk el, amin ismét nevetésben törtünk ki.

  - Viszont, azért tényleg hiányzik a jelenléted az életemben - mosolygott rám.

  - Erre nem tudok mit mondani - ráztam meg a fejem.

  - Nem is kell - lépett elém.

Szaporábban kezdtem venni a levegőt, utoljára így három hete közeledett felém, annak a végletét pedig nem szeretném taglalni. Magamtól is megijedtem, amikor hozzásimultam, s ezzel szinte jelet adtam neki arra, hogy szabad a pálya. Hirtelen ért az egész, megcsókolt. Most persze jött volna az a rész, hogy csak hülyült, meg a többi, viszont ajkait szó szerint az enyémre tapasztotta, s nem eresztett.

  - Bocsi, nem tudom mi lett velem - toltam el magamtól lesütött szemekkel.

  - Én viszont pontosan tudom, hogy mi lett veled - simította meg arcom.

Ez volt a baj, tudta, hogy ez a gyengém. A fene vigye el, hogy ennyire ismer már! Pontosan tudtam viszont én is, hogy ezek után milyen tervei vannak, amihez én nem akartam részt venni, de ha már ilyen kedvesen meghívott..

Thank You

   Heyhó! Szeretnék köszönetet mondani, hogy még maradtak itt néhányan. Tudom, hogy rengeteget halasztottam, de nekem év közben vizsgák, külföldi utak is voltak és hihetetlen sok házi volt. Persze jöhettek azzal, hogy ez nem mentség, mert mindenki másnak is vannak sulis gondjai. Igen, tudom. Viszont nekem nagyon nehéz volt ezeket összehozni, úgy hogy maradjon időm a lovamra, majd márciusban már a csikómra is és ezek mellet még sportoljak, írjak, tanuljak, lazítsak. Egyszóval nagyon nehéz a gimi. Viszont szeretném megköszönni a régi olvasóimnak, hogy még mindig velem vannak! FANTASZTIKUSAK VAGYTOK! <3

Nem is szaporítom a szót..

Tehát így nézett ki a blog, a második "évadnál" :

KATT RÁ A NAGYOBB MÉRETÉRT.

Nagyon szeretném még egyszer megköszönni ezt a nagyoooon hosszú egy évet! <3

Szerettem volna hozni egy promo plakátot is a harmadik évadhoz, hogy azért kedvetek legyen a folytatáshoz is! :)

 

HAMAROSAN JELENTKEZEM! :)

#20

     Az elmúlt félóra teljesen felborította az esténk. A kanapén ültünk és csak gondolkoztunk ezen az éven. Az óra rohamosan közeledett az éjfél felé, nem tudtuk megállítani, de nem is akartuk. 

  - Mi lesz velünk? - sóhajtottam.

  - Túl sok mindent hagytunk szó nélkül. - nézett rám.

  - Tehát ennyi? - néztem rá reménytelenül.

  - Annyira hülye azért még én se vagyok! - hajolt közelebb.

Csókja fájdalmasan édes volt, szinte minden fájdalmunk és félelmünk felszabadult abban a pillanatban. Idegtépően lassan csókolt. Ha tudná, hogy mit tesz velem egyetlen érintésével! Kezét hátamra simította, úgy húzott közelebb magához.

  - Tudnod kell, hogy soha nem foglak csak úgy elengedni. Ahhoz egy elég nyomós indok kellene, de sose adsz rá egy olyan okot se. Nélküled már nem is tudnék létezni. A drogom vagy. - nézett mélyen szemeimbe.

Az óra hamarosan éjélt üt, mi pedig csak úgy létezünk, mert jobb dolgunk sincs. Pár másodperc van már csak éjfélig, arcát kémlelem. Hogy tudtam ennyire megszeretni? Mikor vált ennyire a részemmé? Előrelógó hajtincsem hátratűrte fülem mögé, majd közelebb hajolt.

  - Három. Kettő. Egy. - mondta, s mézédes csókkal jutalmazott meg. 

  - Helló újév! - mosolyogtam.

  - Szia szerelmem! - nevetett fel.

Így telt a szilveszterünk, nem volt óriási nap, de felejthetetlen volt. Ekkor még nem sejtettünk semmit, nem is tudtuk, hogy mi fog bekövetkezni. Ha ezt tudtuk volna, ha éreztük volna, nos, biztosan menthettük volna a menthetőt. Viszont nem éreztük, jelentéktelennek tűnt. Másoknak olyan könnyen megy ez az egész. Nekünk miért nem? Olyan nagy kérés egy ideális kapcsolat? Jó, persze, egy ByTheWay tag mellett nem lehet nyugodt életem. Viszont vágytam arra, amire a többi lány is, romantikus estékre, hétvégékre. Erre mit kaptam? Zsúfolt heteket, az Ő programjaihoz igazodást. Ő mit kapott? Elismerő mosolygást, támogatást, áldozatot, és persze mind ezt tőlem. A miskolci koncertjükre utaztam éppen, na persze nem egyedül. Mellettem volt Bianka, Vani, és a fiúk is.

  - Sziki! Lilivel minden oké? - kérdezte Bia.

  - Persze! Minden a legnagyobb rendben, tegnap moziban voltunk. - mosolygott Peti.

  - Ti legalább mentek valahova. - sóhajtottam.
  - Ezt hogy értsem? - fordult háta Ya Ou.

  - Úgy, hogy a nőd törődésre vágyik! - vetette oda Bia.

  - Igaz ez? - nézett rám barátom.
  - Talán. - bámultam ki az ablakon.

Mikor megérkeztünk ők rögtön mentek a színpadra, mi pedig nyugodtan sétálgattunk az utcákon egy bolt után kutatva. Szörnyű meleg volt, és persze egy árnyékos hely sem volt a közelben. 

  - Na, mi a gond Nia? - fordult felém Vani.

  - Két éve vagyok vele lassan, és olyan a kapcsolatunk, hogy még a kutyám is csak sírni tud rajtunk. - mondtam, majd lesütöttem tekintetem.

  - Ez jó, ugyanis nincs kutyád! - nevetett fel Bia.

Elmosolyodtam Biankán, majd visszavettük utunk a koncert helyszínéhez. Talán tényleg ennyi volt?

#19

     Szilveszter napján a lehető legtovább maradtam az ágyban. Ya Ou szüleinél voltunk karácsony első napján, aztán azóta nálunk, azaz Nagykátán töltjük december utolsó napjait. Viktor azóta többször is keresett, de nem fogadtam a hívásait, üzeneteire nem válaszoltam, egyszerűen ki akartam törölni azt a délutánt. Ya Ou lépett be a szobámba, majd az éjjeliszekrényre rakta a két bögre gőzölgő forrócsokit.

  - Hogy aludtál?-kérdezte mosolyogva.

  - Szerinted?-nevettem el magam.

  - Elvettem megint a takarót?-csapott homlokára.

  - A fülembe horkoltál!-löktem meg játékosan.

  - Legközelebb csapj meg.-borult az ölembe.

  - Soha nem ütnélek meg!-mosolyogtam.

  - Ezt fel kellett volna vennem hangfelvételre..-gondolkozott el.

Csak nevetni tudtam rajta. Napok óta úgy érzem, hogy egyre jobban szeretem, és kezd minden a normális kerékvágásba visszaállni. Hosszasan gyönyörködtem szemeibe, majd egy pillanatra felnéztem. Elbizonytalanodtam, hogy kölcsönös-e az, amit érzek. 

  - Mi a gond?-ült fel rémülten.

  - Szeretsz még?-töröltem meg szemeim.

  - Mindennél jobban!-ölelt meg. - De ne sírj kérlek! Nincs rá okod, és nem is hagyom!-kiáltott fel mondandója végére.

Abban a pillanatban elkezdett csikizni, valami őrületes módon. Próbáltam ellenkezni, de sokkal erősebbnek bizonyult, majd kezeimet fejem mellé szorította és fölém kerekedett.

  - Többet ilyen meg se forduljon a hülye fejedben!-mosolygott.

  - Muszáj ezt megígérnem?-nevettem.

  - Igen! Mégis minek csikiztelek halálra?! Nincs ám ingyen a csikizésem!-kacagott.

  - Beszóltál?-lepődtem meg játékosan, majd arcába fújtam.

  - Be!-nevetett majd óvatosan közelebb hajolt.

Ajkai szinte súrolták az enyém mikor kopogtattak az ajtómon. Elmormolt halkan egy "fenébe" szót, majd mellém feküdt és arcát tenyerébe temette. Anyu lépett be az ajtón.

  - Megzavartam valamit?-lépett egyet azonnal vissza.

  - Dehogy is! Mit szeretnél?-mosolyogtam.

  - Ma még maradtok, vagy mentek?-kérdezte.

  - Megyünk.-morogta Ya Ou.

  - Ebédre azért még maradtok?-szegezte a kérdést barátomnak picit ingerülten.

  - Lehet, de nem akarok egy dugóba belefutni.-ült fel mellettem.

  - Miért nem maradtok itt estére?-kérdezte anyum.

  - Viktornak bármikor eszébe juthat, hogy felkeressen, és Ya Ou lakására nem merne jönni.-vontam meg a vállam.

  - Ha meggondolnátok magatokat, mi estére megyünk el.-kacsintott majd távozott.

Ya Ou morogva feküdt vissza, én pedig ráültem a hasára, majd lehajoltam hozzá. Kérdő pillantást vetett rám, majd elvigyorodott.

  - Semmi olyan ne jusson az eszedbe!-csaptam mellkasára.

  - Azt mondtad, hogy soha nem ütnél meg!-szomorodott el.

  - Mi lenne ha itt szilvesztereznénk?-mosolyogtam.

  - Persze, amit én mondok az elmegy a füled mellett.-fordította jobbra a fejét.

  - YA OU!-kiáltottam el magam.

  - Még soha nem hívtál a nevemen. Akkor most ez sértés?-nézett mélyen a szemembe.

  - Hogy lehetsz ennyire gyerek?-támaszkodtam a homlokom fogva a térdének.

  - Maradhatunk.-ült fel.

Ismét egész közel hajolt, s most már sikerült megcsókolnia. Szinte összenyomott felsőteste és a combjai közé.

  - Kinyomod belőlem a szuszt!-nevettem.

  - Dehogy!-mosolygott.

****

Az este folyamán anyuék már nem telefonáltak, én és barátom pedig ünneplőbe bújtunk, mert miért ne. Ya Ou felém fordult egy féloldalas mosollyal, és azt hiszem pont akkor haltam meg. Tökéletesen festett, és ez a kifejezés közel sem állt a valósághoz. Tudjátok, tipikusan az, amikor elolvadsz tőle. Én csak egy egyszerű fekete ruhát öltöttem magamra, és egy kisebb körömcipőt, csak hogy ne tűnjek törpének barátom mellett.

  - Mehetünk?-karolt át.

  - Hova?-néztem rá furcsán.

  - Nem tudom, de ez ide illő lett volna.-vonta meg a vállát.

Csak kapcsolgattunk a csatornák között, majd inkább kimentünk a konyhába, semmi értelmes nem volt a tv-ben. Felültem a konyhapultra, míg Ya Ou csak neki támaszkodott.

  - Viktor keresett?-kérdezte komoran.

Vettem egy mély lélegzetet, majd leszálltam és szembefordultam vele. Úgy éreztem ideje elmondanom neki mindent.

Évzáró

Hey guys!:)

Elsőnek is: nagyon szépen köszönöm az elmúlt hónapokat! Az, hogy itt voltatok és olvastátok a blogot felemelő érzés számomra.
Másodjára:VALAMI ESZMÉLETLEN JÓ LEINER LAURA ÚJ KÖNYVE! Ha nem olvastátok a Késtélt akkor tegyétek meg! 

Bevallom, hogy azért nem résszel jelentkezek, mert ihletet kaptam. Ha ihletet kaptam akkor miért nem részt hozok? Kérdezzétek Nagy Márkot!:) 

KELLEMES KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK!:)

#18

Kint meghitt hangulat uralkodott, bár eléggé zord volt az időjárás. Ya Ou mellett lépkedtem, néha rá néztem, néha felnéztem. Hófelhők gyülekeztek, de Ő csak telefonált. Hirtelen megállt, kérdően fordultam vissza, majd elrakta telefonját és rám nézett.

  - Szakítottunk?-kérdezte.

  - Micsoda?-döbbentem léptem hozzá.

  - Bianka előbb hívott, hogy lehozták az újságok.-dugta zsebre a kezét.

  - Mi?-indultam el a legközelebbi újságos felé, Ya Ou szorosan a nyomomban volt.

Kikaptam egy napilapot, majd belelapoztam. Tényleg le volt írva minden, szó szerint minden. Összecsaptam az újságot és felnéztem. Több újság címlapján is mi voltunk, köztük pár havilapon is, ami tinédzsereknek való. 

,, Ya Ou és Nia avagy a szakító próba" -állt a címlapon. Belelapoztam, majd megdöbbenten olvastam a sorokat.

,, Ya Ou és kedvese titokban voltak együtt több mint egy évig. Az X-Faktor során soha nem láthattuk a lányt, legalábbis nem a kedvese közelében. Mostanában viszont sokat látták együtt a párost nyilvános helyeken, és nem voltak restek megmutatni, hogy mennyire szeretik egymást. A szép románcnak a napokban lett vége. Egy csúnya szakítással váltak szét külön utakra, azonban nem tétlenkedtek. Ya Ou a gyönyörű Péterffy Lilivel randizgat, míg Nia egy modellfiúval tölti szabadidejét. Vajon azért hogy az egyik féltékeny legyen a másikra? Valószínűleg nem erről van szó, és boldogok a másik nélkül is."

Nem túlzok, sírógörcsöt kaptam. Mi lesz a következő, terhes vagyok Ya Ou-tól ezért újra együtt leszünk? Hülye média, hülye sajtó, hülye újság. Barátom a derekamra simította a kezét, majd kivette kezemből az újságot és visszarakta a helyére. Elhúzott az újságosbódétól, leültetett egy közeli padra.

  - Kicsim, ugye tudod, hogy amit írtak az nem igaz?-ült le mellém.
  - Minek írnak ilyeneket? Főleg rólunk?! Mindent igyekszünk titokban tartani, erre ilyeneket raknak címlapra.-töröltem le könnyeim.
  - Egy nap alatt elfelejtik, nem lesz semmi gond!-ölelt meg.
  - Nem fogják!-zokogtam.
  - Dehogynem!-vette elő telefonját.

Belépett a fényképezőbe, majd felém fordult és megcsókolt. Melegség áradt szét a testemben, minden porcikám őt akarta. Miután elváltunk nyomott egy puszit a homlokomra, majd felrakta a képet néhány közösségi oldalra. ,, Aki nem hiszi el az járjon utána!" -fűzte a képhez.

  - Nem kellett volna.-ráztam meg a fejem.
  - Enyém vagy, nem pedig holmi modellfiúé!-mosolygott majd megpuszilt.

Felálltunk, abban a pillanatban kezdett esni a hó. Mosolyogva megöleltük egymást, majd kézen fogva sétáltunk tovább a hóesésben. A városban már világítottak a karácsonyi fények, meghittség áradt szét a környéken. Egyik kávézóban futottunk össze Biáékkal, akik teli örömmel mesélték, hogy nem titkolják tovább a kapcsolatukat, végre felvállalták, hogy együtt vannak. Örültünk nekik, hiszen kemény két év áll mögöttük.