#20

     Az elmúlt félóra teljesen felborította az esténk. A kanapén ültünk és csak gondolkoztunk ezen az éven. Az óra rohamosan közeledett az éjfél felé, nem tudtuk megállítani, de nem is akartuk. 

  - Mi lesz velünk? - sóhajtottam.

  - Túl sok mindent hagytunk szó nélkül. - nézett rám.

  - Tehát ennyi? - néztem rá reménytelenül.

  - Annyira hülye azért még én se vagyok! - hajolt közelebb.

Csókja fájdalmasan édes volt, szinte minden fájdalmunk és félelmünk felszabadult abban a pillanatban. Idegtépően lassan csókolt. Ha tudná, hogy mit tesz velem egyetlen érintésével! Kezét hátamra simította, úgy húzott közelebb magához.

  - Tudnod kell, hogy soha nem foglak csak úgy elengedni. Ahhoz egy elég nyomós indok kellene, de sose adsz rá egy olyan okot se. Nélküled már nem is tudnék létezni. A drogom vagy. - nézett mélyen szemeimbe.

Az óra hamarosan éjélt üt, mi pedig csak úgy létezünk, mert jobb dolgunk sincs. Pár másodperc van már csak éjfélig, arcát kémlelem. Hogy tudtam ennyire megszeretni? Mikor vált ennyire a részemmé? Előrelógó hajtincsem hátratűrte fülem mögé, majd közelebb hajolt.

  - Három. Kettő. Egy. - mondta, s mézédes csókkal jutalmazott meg. 

  - Helló újév! - mosolyogtam.

  - Szia szerelmem! - nevetett fel.

Így telt a szilveszterünk, nem volt óriási nap, de felejthetetlen volt. Ekkor még nem sejtettünk semmit, nem is tudtuk, hogy mi fog bekövetkezni. Ha ezt tudtuk volna, ha éreztük volna, nos, biztosan menthettük volna a menthetőt. Viszont nem éreztük, jelentéktelennek tűnt. Másoknak olyan könnyen megy ez az egész. Nekünk miért nem? Olyan nagy kérés egy ideális kapcsolat? Jó, persze, egy ByTheWay tag mellett nem lehet nyugodt életem. Viszont vágytam arra, amire a többi lány is, romantikus estékre, hétvégékre. Erre mit kaptam? Zsúfolt heteket, az Ő programjaihoz igazodást. Ő mit kapott? Elismerő mosolygást, támogatást, áldozatot, és persze mind ezt tőlem. A miskolci koncertjükre utaztam éppen, na persze nem egyedül. Mellettem volt Bianka, Vani, és a fiúk is.

  - Sziki! Lilivel minden oké? - kérdezte Bia.

  - Persze! Minden a legnagyobb rendben, tegnap moziban voltunk. - mosolygott Peti.

  - Ti legalább mentek valahova. - sóhajtottam.
  - Ezt hogy értsem? - fordult háta Ya Ou.

  - Úgy, hogy a nőd törődésre vágyik! - vetette oda Bia.

  - Igaz ez? - nézett rám barátom.
  - Talán. - bámultam ki az ablakon.

Mikor megérkeztünk ők rögtön mentek a színpadra, mi pedig nyugodtan sétálgattunk az utcákon egy bolt után kutatva. Szörnyű meleg volt, és persze egy árnyékos hely sem volt a közelben. 

  - Na, mi a gond Nia? - fordult felém Vani.

  - Két éve vagyok vele lassan, és olyan a kapcsolatunk, hogy még a kutyám is csak sírni tud rajtunk. - mondtam, majd lesütöttem tekintetem.

  - Ez jó, ugyanis nincs kutyád! - nevetett fel Bia.

Elmosolyodtam Biankán, majd visszavettük utunk a koncert helyszínéhez. Talán tényleg ennyi volt?