Csak ültem mellette, és fogtam a fejem. El kellett döntenem, hogy mi legyen az elkövetkezendőkben. Vajon most is hazudik, vagy igazat mond? A szívem, mintha egy robogó gőzvonat lett volna, úgy zakatolt. Felnéztem rá, igazából az eddigi szavait alig hallottam, de azt hiszem döntöttem. Kérdő pillantást intézett felém, majd felbátorodtam és megszólaltam.
- Nézd, lehet, hogy mindketten elrontottuk. Nem mutogathatunk egymásra, hogy Te vagy a hibás! Az óvodás viselkedés lenne, és szerintem mi, és a kapcsolatunk érettebb ennél.-sóhajtottam.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy adsz még egy esélyt?-mosolyodott el picit.
- Igen.-bólintottam aprót.
Mutatóujjával maga felé fordította fejem, majd egy lágy csókot lehelt az ajkaimra. Tagadni se tudom, hogy még mindig Őt szeretem, viszont nem Ő mentett meg engem két napja. Nem Ő volt az, aki odaállt mellém, fogta meg a kezem és mondta azt, hogy: Együtt megoldjuk! Nem Ő volt, és ez fájt. Felállt, majd maga után húzott a szobámba. Rengeteg közös kép díszelgett a falon, polcon, és egyéb helyeken. Szobám falán poszterek milliói lógtak, mind ByTheWay-es volt, viszont Őt ez nem zavarta, hogy a falról néz rá vissza önmaga.
- Akkor töltsük hasznosan az időt!-ölelt meg.
- Mármint?-remegtek meg lábaim.
- Az enyém vagy!-csókolt meg.
Bizsergő érzés áradt szét a testemen, majd egy könnyed mozdulattal lefektetett az ágyamra. Egyszerre akartam Őt, és féltem tőle. Egy csodálatos érzést tapasztaltam meg, vele. Bármennyire is megbántott a másik, attól még szeretni fogod örökké. Így voltam én Ya Ou-val, utáltam és imádtam egyszerre. Hosszú percek számomra óráknak tűntek, majd hamar észhez is tértem. Vajon tényleg megtettem ezt vele? Megérdemelte ezek után? Magamra rántottam a takaróm, és hátat fordítottam neki.
- Minden oké?-kérdezte mellém bújva.
- Persze, csak azon gondolkozok, hogy még pár napja utáltalak.-vontam meg a vállam.
- Soha többé nem kell átélned azt, amit akkor! Szeretlek, és nekem Te kellesz, nem más!-ölelt magához.
Igazak lennének szavai, vagy ismét szépít? Gondolkozni sem volt időm, az összes gondolatom elhessegette egy csókkal. Vajon innentől kezdve minden más, minden jó lesz? Dudálásra lettem figyelmes, felültem az ágyamon, így pont kiláttam az utcára néző ablakon. Viktor állt a kapuban. Most mit tegyek? Megígértem neki, hogy soha többet nem leszek együtt Ya Ou-val. A fenébe is, szeretem Őt! Viktor számomra egy biztos jövő lenne. Céltudatos, okos, család centrikus. Pech, hogy én az előreláthatatlan jövő felé hajlok. Telefonom csörrent meg, Ő hívott. Ya Ou kérdőn nézett rám. " Felvegyem én? "- valahogy ezt vettem át tekintetéből.
- Szia!-emeltem fülemhez a készüléket.
- Hol vagy már az istenért?!-szólt bele idegesen.
- Figyelj, lenne egy kis probléma. Bia magával hozott Budapestre, és itt kell maradnom határozatlan időre. Sajnálom!-hadartam el.
- Értem, rendben! Akkor majd később beszélünk, szia!-nyomta ki.
Sóhajtva húztam magamra még jobban a takarót, majd Ya Ou-hoz bújtam. Szükségem volt a védelmére, az erejére.
- Hazudtál miattam?-remegett meg hangja.
- Nem miattad, magam miatt. Nem szeretnék egy tanú lenni a bíróságon!-kuncogtam.
- Szeretlek!-nyomott a fejem búbjára egy puszit.
A napok teltek, és ismét együtt voltam vele. Sokan bolondnak tartottak, köztük Bia és Bence is, de nem érdekelt. Lilivel az eset végére egészen jóban lettem, Ya Ou pedig újra csak velem van. Éppen az ágyban feküdtünk, és laptopon néztünk egy filmet. Most nyugodtság volt és béke.
- Kincsem, ugye szeretsz, és bízol bennem?-nézett rám félénken.
- Persze! Milyen hülye kérdés ez?-lepődtem meg.
- Csak szerettem volna tudni!-mosolygott majd megcsókolt.
A nap további részében elmentünk Biankáékhoz, egy kerti partira. Tehát ismét itt vagyunk, egy grillezős estén. A kis csapatunk megint összeült, hogy elmeséljük mi történt velünk az elmúlt két hónapban.
És ismét itt voltunk. Adrienn a telefonját bújta vigyorogva, Vanessa és Jiayun egymásba voltak gabalyodva, Bence és Bia a húst sütötték, Sziki és barátnője, Lili még nem érkeztek meg, én és Ya Ou a kert eldugottabb részében leültünk a fűbe egy nagy fa alá. Elmúlt a nyár, de a szerelmünk még mindig tart. Rájöttünk, hogy a tündérmeséket író abnormális embereknek kicsit igazuk van. Az emberek változnak, mint a béka, aki királyfi lett, mint az egykoron kedves nő, aki gonosz mostoha lett. Mi is változtunk, rengeteget.
Hamarosan újra jelentkezek egy kis trailerrel! :) Addig is ünnepeljetek egy kicsit, és bulizzatok!:) A sulival én is újra jelentkezni fogok, és kicsit megpróbálom színesebbé tenni a hétköznapokat. Mondjuk alapul imádom az őszt, sok színes falevél, narancssárga töklámpások, halloween, és ehhez hasonló kis cuki ünnepek! Na de nem rabollak téged tovább!:) Ha unatkoznál, akkor esetleg olvasd el újra, ahogy Bianka is!:) See you soon..:)
Kovács Antónia
író/szerző
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése