Landolt a gépem, izgatottan lépkedtem a kijárat felé, majd Bianka kissé szétesve várt rám a kocsinak támaszkodva. Napszemüveg és a kapucni takarta arcát, viszont haját fel lehetett ismerni. De hol van Ő?
- Szia Bia!-intettem neki elengedve a bőröndöm.
- Ja, khm..szia!-intett vissza.
- Nia hol van?-kérdeztem remegő kezekkel.
- Ágyban, tegnap elengedtük kicsit magunkat.-vonta meg a vállát.
Ez magyarázatot adott mindenre, a kinézetére, a válaszai stílusára, mindenre. Beültünk a kocsiba, majd meg sem álltunk a hotelig. Mikor beléptem a lakosztályba, elképedtem, megsemmisültem. Ott feküdt, mellette egy vödör, és szörnyen nézett ki, ráadásul meztelen volt.
- Mégis mit csináltatok ti?-fordultam Bianka felé, aki szája elé emelte a kezét és elrohant.
Megijedtem, féltem úgy, mint még soha. Mi történhetett vele? Ijedten néztem rá, köhögött, elég keservesen. Sietve segítettem fel, majd picit megütögettem a hátát.
- Nia, mégis mi történt itt tegnap?-fogtam meg a kezét.
- Mi csak buliztunk, jó estét csináltunk.-törölgette a szemét.
- Miért sírsz? Mi történt?-ültem le elé, majd kezeit szorosan megfogtam.
- Én nem akartam!-zokogott.
- Mit nem akartál?-döbbentem le.
Lépteket hallottunk, majd Vanessa lépett be az ajtón. Nagyot sóhajtva ránk nézett, majd becsukta az ajtót.
- Nem túl kellemes emlék ez, ami tegnap történt.-húzta be a sötétítőt.
- Mégis mi történt?-emeltem fel a hangom.
- Egy srác leitatta, és mint látod, szépen ki is használta a helyzetet.-mutatott zokogó barátnőmre.
- Hogy hagyhattátok?-álltam fel hirtelen.
- Mi se tudtuk! Szerinted nem állítottunk volna a gyereken?-rivallt vissza Vanessa. - Magatokra hagylak, beszéljétek meg! Viszont nem Ő a hibás!-csukta be maga után az ajtót.
Félve néztem kedvesemre, aki a könnyeivel küszködve nézett vissza rám. Felállt, majd megölelt. Sírva túrtam bele hajzuhatagába, úgy szorítottam még erősebben magamhoz. Elgondolkoztam, hogy tényleg megérte-e akkor azt mondani, hogy "igen" ? Levettem kardigánom, majd rá terítettem.
- Nem kellett volna eljönnöm!-sírt.
- Nem a Te hibád, az enyém, amiért elengedtelek!-nyomtam egy puszit a homlokára.
- Szakítani akarsz?-húzta össze a cipzárt.
- Soha nem tenném meg!-csókoltam meg.
Hosszasan álltunk ölelkezve, majd egy férfi hangra lettem figyelmes. Rögtön megfordultam, majd amint megláttam az illetőt ökölbe szorult a kezem.
- Mikor jöttél?-döbbent le.
- Éppen elég ideje, hogy tudjak mindent. Hogy tehetted ezt, ráadásul a rokonoddal?!
- Kérlek hagyd!-fogta meg a karom Nia.
A srác szó nélkül kiment a szobából, majd becsukta az ajtót. Barátnőm elküldtem felöltözni, még én rendbe raktam a lakosztályt. Hosszú órák után végre visszanyerte a szoba eredeti kinézetét, és Nia is újra emberi formában volt. Ujjaimat tördelve fordultam felé, ha nem szeretném ennyire, talán most azonnal itt hagynám. Lehajtott fejjel adta vissza a felsőm, majd leült a kanapéra.
- Mi lesz velünk?-nézett rám könnyes szemekkel.
Hófehér kanapén félhomályban is jól kivehető volt az alakja, sötét szerelése pedig még jobban láthatóvá tette számomra. Nagyot sóhajtva vettem a kezembe telefonom, majd tárcsáztam Bencét.
- Szia, mondjad!-köszönt bele.
- Szia! Figyelj, megtennéd, hogy előkészítesz mindent otthon? Holnap visszautazunk.-birizgáltam a kilincset.
- Persze! Minden rendben? Bianka hogy van?-záporozott kérdéseivel.
- Remekül van, és minden a legnagyobb rendben. Majd otthon beszélünk, szia!-nyomtam ki.
Barátnőm felé néztem, egyre inkább tűnt el, ezért felkapcsoltam a kislámpát, ami tökéletesen megvilágította arcát. Leültem mellé, majd megfogtam a kezét.
- Hazajössz velem, rendben?-néztem mélyen szemeibe.
- Rendben.-hajtotta le a fejét.
- Kérlek ne legyen rossz kedved, nem a Te hibád!-öleltem meg. - Ugye nem csináltál semmi mást?-nyomtam puszit a homlokára.
- Ami azt illeti, kipróbáltam bizonyos dolgokat. Nem történt belőle semmi komolyabb baj, nem váltam függővé.-szabadkozott.
- Ezen kívül ugye már nincs más?-mosolyodtam el picit.
- Nincs.-rázta meg a fejét.
Van az a bizonyos érzés, mikor érzed, hogy tényleg itt a vég. Most így éreztem a kapcsolatunkkal is, sötétnek és hidegnek tűnt, mint egy tökéletes hózápor egy téli estén, viszont itt már többé nem lesz tavasz.
- Vége?-pislogott rám.
- Vége?-kérdeztem magamtól. - Nem. Nincs vége, ezt még meg lehet menteni!-fordultam felé.
- Tényleg?-állt fel hirtelen.
- Ez remélem majd választ ad a kérdésedre!-álltam fel utána.
Derekára simítottam kezeim, majd egy gyenge, lágy, érzelmes csókot leheltem ajkaira. Szívem , mint egy gyorsvonat, úgy száguldozott a vér az ereimben. A szobát halkan sikító, érzelmes szavak vették be, majd elnyelte őket a saját levegővételünk zaja. Titokban tettük, titokban szerettük egymást, és ez így volt rendjén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése